Kihozta a sodrából Olaf Scholzot Elon Musk: Ez gusztustalan!

2025. január 29. 17:03

Hogy beszáll a politikába, az még csak-csak rendben van, de hogy a jobboldalon, az már több a soknál – mondta a kancellár.

2025. január 29. 17:03

Nagyon begurult Olaf Scholz ügyvivő német kancellár: most először már nevén nevezve szállt bele Elon Muskba,

amiért a Tesla és a SpaceX vezére nyíltan az AfD mögé állt a február 23-i németországi előrehozott parlamenti választás előtti kampányban.

Kedd este Scholz újságíróknak egy kampányesemény margóján az Euractiv beszámolója szerint elmondta: „egyáltalán nem értek egyet Elon Muskkal és azzal, amit tesz”. Hozzátette: „Nagyon mérges vagyok amiatt, hogy Elon Musk a szélsőjobboldal érdekében avatkozik be, és hogy nem viselkedik adekvát módon többmillió zsidó megölése kapcsán”. 

A kancellár elmondta: megszokott, hogy a sajtótulajdonosok befolyásolni próbálják a német politikát, ez „a 19. század óta” így van, Musk ügyében ugyanakor az az újdonság, hogy ő „Európa-szerte jobboldali politikusokat” segít. 

„És ez nagyon gusztustalan, ez nem jó a demokratikus fejlődés szempontjából az egész Európai Unióban” – vélekedett Scholz.

Musk a hétvégén váratlanul videóhíváson keresztül megjelent a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) kampánynyitó rendezvényén a szász-anhalti Halléban, ahol elmondta, hogy a második világháborús bűnök kapcsán Németországban „egyszerűen túlságosan a múlt iránti bűntudatra fókuszálnak”, s ideje volna „továbblépni”. Január második hetében pedig a techmilliárdos több százmilliós követőtábora előtt meginterjúvolta az AfD kancellárjelöltjét, Alice Weidelt. A beszélgetésről szóló élő tudósításunkat itt olvashatja.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ETIENNE LAURENT / AFP

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Beszélgető
2025. január 30. 09:38
A kopasz majom mit akad ki bármin is? Amit a fajtája művel a magyarok ellen, az a vérlázító! Fékezze meg a petibohócot sztároló wébert, ha már annyira benne van a bugi!
lacika-985
2025. január 30. 09:04
Pufajkás bolsevik fattyú ajvékolás
patriota-0
2025. január 30. 08:47
Érdekes, hogy a szarossal nincs baja.
valaki-954
2025. január 30. 08:23
Még szerencse, hogy nem Scholz fújja a Passzát szelet. Bár azt képzeli magáról ez a csirkefogó is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!